Ismét megsérült egy úszó aki a bahamai dajkacápák között lubickolt.

A 19 esztendős kaliforniai Katarina Zarutskie családi nyaralásra utazott a Bahamákra. Itt található a Staniels Cay marina, ami arról híres, hogy rengeteg dajkacápa úszkál benne, s az általában veszélytelen, az emberekkel nem nagyon törődő ragadozók közé a turisták is bemerészkedhetnek. Katarina pedig lelkesen ugrott a vízbe, hogy fotók készülhessenek vele a dajkacápákkal.

Ám egy tábla is ki van helyezve, ami felhívja a figyelmet, hogy sérülések is előfordulhatnak, hiszen mégiscsak ragadozókról van szó. A hely tulajdonosa szerint a cápák néha összetévesztik az ujjakat a táplálékkal, s ekkor történhet baj. A fenti fotón látható, ahogy a lány karjait széttárva úszik, ami nem szerencsés- a lenti fotón pedig azt örökítették meg, ahogy éppen odakap egy dajkacápa a karjába.

Katarina villámgyorsan kiugrott a vízből, amit könnyen megtehetett, mert a cápák nem jöttek izgalomba, nem támadtak rá. A helyi kórházban látták el először, majd a fertőzésveszély miatt hazarepült az Egyesült Államokba. Először aggódott, hogy tervezett modellkarrierjét veszélyeztethetik a hegek- de aztán rájött, az igazán fontos az, hogy élete és karja megmaradt, és viszonylag könnyen megúszta az egészet.